,,A víz, amelybe percekkel korábban lépett, már régen tovafolyt, mégis itt van, múlt, jelen és jövő feltartóztathatatlanul összekapcsolódnak, mint a megtestesült idő. Ez a víz szövetsége: hogy mindannyian elkerülhetetlenül összekapcsolódnak a tetteik és az elmulasztott tetteik által, és senki sincs egyedül. Ott marad, és hallgatja a csobogó mantrát, az éneket, amely sosem marad abba, és vég nélkül ismétli az üzenetét, hogy minden egy. Amiről azt hitte, hogy az élete, az mind májá, illúzió volt, de másokkal közös illúzió. És mi mást tehetne, mint hogy folytatja. 1900, Kérala, Délnyugat-India. Egy tizenkét éves kislány, aki csak nemrég veszítette el imádott édesapját, fontos eseményre készül: a saját esküvőjére. Jövendőbelije egy negyvenéves özvegy, akivel még sosem találkoztak, és akiről egyetlen dolgot tud csupán, hogy családjában minden generációban akadt legalább egyvalaki, aki vízbe fúlt. Márpedig Kéralában a víz az úr: apró patakok, csatornák és széles folyók hálózzák be a termékeny földterületet, az emberek csónakokkal közlekednek, és a gyerekek már egészen kicsi koruktól a lagúnákban úszkálnak. A családban viszont, ahová a lány beházasodik, a víz nem áldás vagy öröm, hanem örök veszélyforrás… Abraham Verghese legújabb regénye számtalan elágazásával, ellenállhatatlan sodrásával maga is olyan, mint egy szeszélyesen kanyargó, lenyűgöző szépségű folyó: a monumentális történet egy család három generációján keresztül nyújt betekintést India huszadik századi történelmébe, a hiedelmekbe és a sorsfordító tudományos felfedezésekbe.